Itthon

Egyidősek, azonos végzettségük van – melyikőjük kapja az állást?

Egyidősek, azonos végzettségük van – melyikőjük kapja az állást?  

Nem én kellettem, hanem a másik – ez az érzés legalább olyan kínzó a munkaerőpiacon, mint a szerelemben. Elutasítottnak lenni, miközben ugyanolyan képzettek és szorgalmasak vagyunk, mint a szerencsés másik. Vagy valami más különbség lehetett közöttünk? Tovább

Számlával vagy számla nélkül?

Számlával vagy számla nélkül?  

Egy átlagos keddi napra kísérőm akadt: Alexa Noémi, a korrupció ellen küzdő Transparency International hazai vezetője. Nem voltak illúzióim, bár eddig többnyire a politikusokhoz kötöttem ezt a fogalmat. A nap végére azonban világosság vált: a korrupció állandó kísérője a mindennapjainknak. Tovább

Élet a pornózás után – Túl a csúcson

Élet a pornózás után – Túl a csúcson  

Gyakran hallani, hogy Magyarország pornónagyhatalom, néhány nagyobb sztár neve azok számára is ismerősen cseng, akik nem böngésznek a téka felnőttfilmjei között. Ugyanakkor azt is sejtjük, hogy ez a munka nemcsak a nagy halom pénzről szól – megviseli a testet és a lelket egyaránt. Lehet-e váltani, kiszállni? Milyen jövő vár a visszavonult pornósztárokra? Tovább

Jómódból a rács mögé - Értelmiségi nők börtönben

Jómódból a rács mögé - Értelmiségi nők börtönben  

Úgy tartja a mondás, hogy egy téglája mindenkinek van a börtön falában, és sosem tudni, ki, mikor, miért kényszerül arra, hogy ezt a téglát belülről nézze. Az értelmiségi nők szinte külön kasztot képviselnek a börtönökben. Igyekeznek lekötni magukat, kertészkednek, mosogatnak, akad, aki beadványokat ír analfabéta társai helyett. De a legtöbbet azon gondolkodnak, vajon mi vezetett idáig. Tovább

Hírlevél

Értesülj első kézből
a Marie Claire
eseményeiről és híreiről!



Fel szoktad keresni a Marie Claire Magyarország facebook-oldalát?
  • Igen, rendszeresen, tagja is vagyok
  • Nem, nem érdekelnek a közösségi oldalak
  • Nem is tudtam, hogy létezik