Itthon
Bébiszitter kerestetik
A jövendőbeli édesanyáknak ezentúl be kell érniük két évvel, amit otthon tölthetnek a kisbabájukkal. Amikor vissza kell menni dolgozni, többnyire a bölcsőde és a bébiszitter közötti választásra kényszerülnek, és bár a magyar anyukák többsége még mindig bébiszitter-ellenes, a pszichológus szerint még mindig ez a jobb megoldás, illetve a kevésbé rossz. Legalábbis a gyereknek, az anyának nem biztos. Tovább
Életmentő testvérek – azért születnek, hogy segítsenek
Újszülöttek életmentő küldetéssel? Igen, léteznek, ők a gyógyító babák, akik köldökvérük őssejtjeivel súlyos beteg testvérük életét menthetik meg. Vannak szerencsés véletlenek, amikor épp jókor jön a következő baba, így volt ez például egy hatvani házaspárnál. És külföldön léteznek a beteg testvérhez az orvostudomány segítségével „készülő” babák, az ő megítélésük már korántsem egyértelmű. Tovább
Utazócirkusz – A kulisszák mögött
Annyira sajátságos világ a vándorcirkuszosoké, hogy nem is nagyon értik a külvilág működését. Csak rájuk vonatkozó szabályrendszert alakítottak ki, amelyben a produkció és a család mindenek felett áll. Hogy létezik az, hogy a nagy orrú bohócnak több félnivalója van, mint a késdobáló feleségének? Kinek van a legtöbb fellépőruhája? Gyere velünk az utazócirkuszosok közé. Tovább
Japán kapcsolat
A japánokhoz közel férkőzni nem könnyű, pedig itt élnek közöttünk, csak zárt közösséget alkotnak. Aztán, ha megnyílnak kicsit, kiderül, hogy imádják a néptáncot, a népzenét, szinte mindent, ami tradicionálisan magyar. Azt is mondják, számukra ez a zene országa. És milyennek látják Japánt a magyarok? Ultramodernnek és nagyon szabálykövetőnek. Más megközelítésben: a rizs országának. Tovább
© Copyright 2007 Sanoma Budapest Zrt. Minden jog fenntartva.