Vallomás
„Táncolni fogok!”
Honnan merít hitet és elszántságot egy közel húsz éve kerekes székben élő fiatal lány ahhoz, hogy a gyógyulásáért minden követ megmozgasson? A nemrég őssejtterápián átesett Hozleiter Fanny saját maga írta meg nekünk a történetét. Tovább
Szerelmi háromszögben – megcsalt szerető
Istennővé válni az új szerelmünk mellett a kiteljesedés egyik foka. Majd egy véletlen folytán rádöbbenni arra, hogy a nagy ő valójában családapa – ez már más megvilágításba helyezi a kapcsolatot. Cikkünk szerzője névtelenül írta meg történetét. Több évig élt szeretőként, mégis úgy érzi, bár szíve kissé megkérgesedett, annyi mindent tanult saját magáról, hogy megérte. Nővé vált. Tovább
Al Ghaoui Naima: „Jó érzés felvidítani a foglyokat”
Az egzotikus szépségű Al Ghaoui Naima magyar és szíriai szülők lánya. Egy évet Izraelben dolgozott a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának munkatársaként. Börtönlátogatóként azt ellenőrizte, hogy a palesztin rabokat a nemzetközi egyezményeknek megfelelően tartják-e a fogdákban. Augusztusban pedig az egyik legelmaradottabb országba, a nyugat-afrikai Nigerbe utazik. Bejárta már a fél világot, otthon viszont csak szülei salgótarjáni házában érzi magát. Tovább
Kardos Brigitta: „Fárasztanak már a titkok”
Kardos Brigitta javarészt szórakozóhelyeken, bárokban táncolva kereste a kenyerét. Go-go girl. Nem írhatjuk múlt időben, hogy „volt”, mert még nem tett pontot ennek a végére. De szeretne. Váltani akar. A rúdtáncot fitneszórákon oktatná. Nappali munkában. Meglehet, a titkok teszik, hogy van egy parányi felhő az amúgy átható tekintetében. Amiről ő talán nem is tud. Aki jobban odafigyel rá, az a nevetős, vagány, bevállalós, odamondogatós lányban megérez egy cseppnyi sebezhetőséget. Tovább
© Copyright 2007 Sanoma Budapest Zrt. Minden jog fenntartva.