Kedvencek

•  

• Olvasott cikkek törlése x
• Minden cikk törlése x

„Tizennyolc évesen mentem el otthonról. Egy fiúval, akit négy hete ismertem. Egy alföldi városba vitt, ott laktunk egy lakásban, amelyet ő bérelt. Egy hónap után az ismerőseivel kimentem Olaszországba. Azt mondták, megfelezzük a pénzt, amit keresek. Jó bulinak tűnt, és akkori fejjel fogalmam sem volt, mit csinálok. Kint álltam az út szélén. Egy lány megtanított a fontos szavakra, a kuncsaftokkal én egyeztettem. Néhány hetente bejelentkeztem a családomnál, persze nem árultam el az igazat, azt hitték, normálisan élek a barátommal. Szégyelltem magam, ezért inkább hazudtam.
Két hónapig voltam kint, aztán hazahoztak. Itthon béreltek nekem egy lakást, ott folytattam egy másik lánnyal. Egy nap öt-hat férfi is jött. Mindenféle alakok. Volt, aki erőszakosan akarta, volt, aki undorítóan büdös volt. De nem lehetett nemet mondani, mert nem tudhattam, mikor bántanak. Persze akkor már nem akartam az egészet, főleg, hogy hamarosan kiderült: terhes vagyok. Elvittek orvoshoz, de már nem volt mit tenni, pedig a futtatóim mindent megpróbáltak: még azt is mondták, hogy drogozom és iszom. Amíg lehetett, tovább dolgoztam terhesen is, aztán nemsokára megszületett a fiam.

Baba és kuncsaft érkezik
A családom örült a hírnek, gyűjtögették a babaruhákat, úgy volt, hogy meglátogatnak minket. Úgy éreztem, rendeződhet minden, persze a látogatást annyira nem erőltettem, de gyakran hazatelefonáltam, hogy jól vagyunk. A páromék közben már javában szervezték a következő utamat: a baba születése után egy hónappal kivittek Hollandiába. Az egyik szexnegyed kirakatában árultam magam. A pénzt a futtatóimnak haza kellett küldenem, gyakorlatilag nem láttam belőle semmit. Közben sokszor hazatelefonáltam az élettársamnak, érdeklődtem a fiam után, megvan-e mindene, eszik-e rendesen.
Azt hittem, megbízhatok benne, de csak elköltötte a gyerek után járó pénzt. Két hónapot töltöttem kint, de mire hazajöttem, a baba már nevelőszülőknél volt. Be kellett vinni a kórházba, aztán intézetbe adták, onnan pedig kis idő múlva nevelőszülőkhöz került. Amikor a gyámhivatal kihallgatott, az élettársam végig ott ült mellettem, egy szóval sem mertem utalni arra, hogy mibe keveredtem. Édesanyáméknak persze nem mertem elmondani, hogy elvesztettem a kisfiamat, folyamatosan tovább hazudtam. Csak hónapok múlva tudták meg otthon, hogy valójában nevelőszülőkhöz került a baba, amikor édesanyám már mindenkit mozgósított, hogy kiderüljön, mi történt a gyerekkel. Egy idő után ugyanis rájött, hogy nincs velem – gyanússá vált neki, hogy mindig néma csend volt körülöttem, amikor telefonon beszéltünk.  
Én tényleg mindent megpróbáltam, hogy visszakapjam a gyerekemet: normális munkát kerestem, albérletet, mert ahol addig éltünk, nem volt alkalmas a baba nevelésére. De nem sikerült, és ahogy teltek a hetek, egyre reménytelenebbnek tűnt az egész. Jött a barátom unokatestvére, elvittek egy másik városba, ahová csak pár ruhát vihettem magammal. Kezdődött minden elölről, de ezúttal még erőszakosabb emberek kezei közé kerültem.

Lejegyezte: Szalma Erika

A folytatást keresd a 2012. január–februári Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2012. január–február]